“Ezen a világon az emberi ész van a legtökéletesebben elosztva, ugyanis mindenki meg van győződve, hogy neki egy kicsivel több jutott.”

Vannak olyan mondatok a világon, amihez vétek hozzáfűzni bármilyen plusz gondolatot. Most számomra speckó ez egy nagyon, de nagyon találó mondat.

Beszéltem Apuval. S örülök, hogy megelőzött a látogatásával. Őt hallgatva, rájöttem, hogy nekem is igazam lehet… Vagyis még sem vagyok egy trutyi-gombóc. Pedig nem dícsért agyon, csak a maga csendes, – mostanában felettébb – nyugodt szavaival ráébresztett arra, hogy az az illető, aki most engem arról akar ócsárlásával meggyőzni, hogy milyen szerencsétlen ember is vagyok, nem is olyan nagy szám, mint ahogy ő elképzeli magáról. Nos, ezt én tudom, a magam módján, csak hát elég ritkán csukom be a fülem, s veszek nem tudomást az ilyen önbizalom romboló megjegyzésekről. Nagy hiba, tudom. Manapság csak két ember meglátását kéne figyelembe vennem: a