Reggel nagy nosztalgia rohamomban gyorsan letöltöttem (ejnye-bejnye!) pár Bobby Brown és Black Machine számot (nem, nem voltam nagy rajongó, csak az emlékek…).
Szóval, tánclépésben igyekeztem a munkahely felé, majd gondolatban megírtam egy blogbejegyzést, amit alkalomadtán pótolok írásban is.

Gondoltam, hazafelé szintén a 90-es években fogok járni, de aztán a hozzám csatlakozó kollégát szórakoztattam azzal, hogy zárt szájjal próbáltam beszélni. Bár nem motorral mentünk, mégis pillanatok alatt “mákos” lehetett volna a fogsorom – gyaloglás közben is.
Így a szerepek felcserélődtek, én szűkszavúan, hümmögve, szájzárral válaszolgattam, míg a kolléga kihasználta, hogy végre szóhoz jut (most túlzok!). Köszönetképpen párszor megpróbált röhögtetni, hátha sikerül megetetni néhány röpdöső bogárral.