Greta G. felvetette tegnap a blogjában a tánc és a szex közötti összefüggés kérdését. Elemezendő. Ha vesszük azt a feltételezést, hogy ki-hogy-táncol-úgy-kekszel (bár az evés módjával is összefüggésbe hozták már ezt a cselekvést). Ezen hipotézist kibővítem azzal, hogy a tánc fantáziadússágát, az ütemre történő mozgást és a minimális érzékenységet a másikkal való együtt táncolásra veszem alapul. Hogy kezdjem a sort magammal: nos, ezen az alapon, nagyon jó lehetek. A táncban mindenképpen. A cexuális teljesítményemről pedig … nyilatkozzon az, aki tapasztalta a szerelmezést velem. (jelzem, korábban már kifejtettem, hogy a partnerem fantáziája és egyéb adottságai inspirálólag hatnak rám, így már több változós az egyenlet). Tovább elmélkedve és sorra véve eddigi partnereimet, egynél tutti bejön a fenti feltételezés, negatív irányba. Na, ő se táncolni nem tud, se fantáziadúsan szeretkezni. Innentől kezdve máris érdektelenné vált egy idő után a téma számomra, aztán az illető is. Csekélyke tapasztalataimat e téren átvizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy van olyan típusú férfi (mivel csak ezen nem iránt érdeklődöm), aki nem valami nagy táncos, de benne van az akarat arra, hogy tanuljon. Ez az ágyban is így van. Ő sok mindenre kapható, mondhatni vállalkozó szellemű. Van a másik típus, aki jól táncol, de ennél tovább nem hajlandó menni, s a szeretkezésben is elég kötött, bár nem lehet rossz szeretőnak kikiáltani. … húú, basszus, de nagy a szám! pedig … És ott van az, aki tud is, akar is, és rám is figyel. Azt hiszem, ez a legtökéletesebb.