Álmomban repültem. Egy faluba, ahol annak idején éltem, szerettem volna eljutni, csak valami oknál fogva így lehetett. Előttem mindenki egy pilóta segítségével utazott a kisrepülőn, de engem egyedül ültettek fel rá.

Fura kis gép volt. A lábaim lógtak, motor nem volt. Mintha csak a légáramlatok emelték volna fel és vitték volna a cél felé. Egy pici, kézben tartható “műszerrel” lehetett irányítani. Ahogyan azt fordítottam, úgy mozgott az alattam levő repcsi is.

Gyönyörű napsütéses, meleg, kora őszi idő volt. Alattam a fák suhantak, éreztem a magasságot, a sebességet, s azt, hogy először az egyik cipőmet hagyom el, aztán a másikat. Azzal nyugtattam magamat, hogy majd ha jövök visszafelé a földön, akkor megtalálom őket. Egyszer csak magas domb került elém, melyet jobbról kerültem meg gyorsan egy szélesebb fordulattal. Alattam sebes vizű folyó robogott a medrében. A balra forduló ívet végigvezetve parton hirtelen két toronyház tűnt fel. A kettő között elsuhantam. Közben pedig tanulmányoztam a kezemben levő irányító eszközt, merre kell mozgatnom, hogy erre vagy arra haladjon a gép. Így egyszer csak iszonyat meredeken haladtam felfelé. Igyekeztem visszaállítani vízszintesbe, de arra ébredtem, hogy szaporán veszem a levegőt, és összegubózva fekszem az ágyon.

Érdekes, így visszaemlékezve, álmomban elfogadtam azt a verziót is, hogy a gép a földbe csapódjon, kerüljön bármibe, akár az életembe is.