Az elmúlt napjaim olyanok, mintha az egyik felemet simogatások, puszik érnék, a másikba késszúrások süllyednének. (Egyik szemem sír, másik pedig nevet?)

Tegnap este úgy táncoltam az órán, hogy a fejemben a fájdalom hasogatott, a szemeim csak az alvásra tudtak gondolni. Én pedig örültem a táncnak, a zenének, s egy-két elismerő szónak, mosolynak.

S egyik pillanatban repkedek a szerelemtől (mert ugye én a szerelembe vagyok szerelmes … mosoly…), a másik pillanatban a világomat romokban látom.

Hát, így vagyok én manapság.