Láttam a blogokról egy tv-riportot, amiben megemlítették a kézzel írott naplókat. Eszembe jutott, hogy nékem is van ilyen, méghozzá kettő. Az egyik 14 éves koromtól 21-ig íródott. No, persze, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Felmerült bennem az az ötlet, hogy közzé teszek belőle egy-egy beírást. Nos, miután végig olvastam, rájöttem, hogy elég lenne egyet ide bemásolnom, és az megmutatná, milyen is volt a többi. Jó részt arról szól a naplóm, hogy állandóan rajongok valamilyen srác után. Viszonzatlanul. Akkor is tudtam, de most már világosan látom, milyen balfék is voltam. (Jelen időt is írhatnék, de nem írok, mert azóta egy kicsit javult a helyzet.). Az a sok nyavalygás, hogy így meg úgy… Jaj, mintha más jobb dolog nem is létezett volna kicsinyke világomban. Még jó, hogy 18 évesen kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, és igyekeztem megoldást keresni. Az igaz, hogy még egy ideig maradtam ebben az ördögi körben, de legalább már ott volt a TM az életemben, és még egy-két jóbarát, akiknek nem csak a “fiúk” voltak a lényeg. … Ha így visszagondolok, nagyon sz-betűs voltam. Az állandó központi téma a párkeresés volt. Nem mintha az “együttjárás” számomra oly egyszerű lett volna, hiszen nagyrészt olyan srácokkal jártam, akik min. 25 km-re laktak tőlem, vagy egy idő múlva úgy alakult. Szóval, bonyolítottam magamnak a legegyszerűbb dolgokat is.

Azt hiszem, azok voltak talán a legszebb és legjobb időszakok az akkori életemben, amikor a barátaimmal (fiúhaverok) jártunk biliárdozni, sörözni (én még akkor nem szerettem a sört). Élveztem, hogy nem kell magamat illegetni-billegetni, mert nem akartam tetszeni nekik, mint nő. Csak élveztem a társaságukat .