– Hihetetlen vagy, szív!
– Ezt meg miért mondod nekem?
– Már megint neked lett igazad – válaszolta az ész.
– Miben? – érdeklődött a szív.
– A legutóbbi beszélgetésünket azzal zártad le, hogy valaminek soha sincs vége, és számodra csak az létezik és semmi más. És tényleg így van. Már én is belátom.
Felkacagott a szív.
– Néha olyan …, szóval, néha úgy rá tudsz csodálkozni az életre, ész. De maradj is ilyen! – mosolygott.
– Oké! Oké! – szólt gyorsan az ész, s már terelte is vissza a beszélgetést a korábbi témához. – Mondd el nekem, miért van az, hogy mindig beletrafálsz?
– Nagyon általánosítasz! Csak olyan dolgokba, melyekben nekem van szavam.
– Értem – csöndesedett el az ész. Kis idő múlva megszólal:
– És én pedig balga módon olykor felülírom az érzéseidet, az “igazadat”.
– Ész! Ez a sajátosságod. Addig még hibának is tűnhet, amíg be nem látod, hogy akkor és ott inkább hagytad volna, hogy az én választásom legyen a választás. Ha a saját területeden végzed a feladatodat, akkor nagyon jól működsz, csak néha belekontárkodsz az enyémbe. De, ahogy látom, javuló tendenciát mutatsz – vigyorgott a szív.
Az ész csúfolódva nyelvet nyújtott, de azért hálás volt a szív bölcs szavaiért.
Szia!
Ez érdekes….
Kidobott egy olyan lány, akivel nem működött semmi. Miért van az mégis, hogy több hónap után sem tudom elfelejteni? Az eszem tudja, hogy tovább kellene lépni, a szívem miért tart a mai napig itt?
A szív esze miért nem tudja belátni, hogy ez nem volt jó? 🙂
A szívnek nincs esze. 🙂
A szeretet az van, létezik. És így jó.
Nem kell elfelejtened a lányt, s nyugodtan szeretheted addig, míg ez nem okoz Neked szenvedést. Mert ha szenvedsz, akkor már az nem szeretet, csak egy fajta kötődés a múlthoz.
Szenvedek és szeretem. És ez már a múlt, de nem tudom miért nem tudok továbblépni.
Valami megfogott benne, de a mai napig azon gyötrődöm, hogy miért nem tudom elengedni, amikor tényleg sok dolog nem működött közöttünk. A legfontosabb dolgok…
És közben szenvedek…és nem tudom magamnak érvekkel megmagyarázni…
Döntsd el, mit szeretnél és tégy úgy.
Ha el szándékozod engedni, akkor menni fog. S úgy jó, ha a szeretet megmarad.
Szívem szerint minden érv ellenére szeretném ha együtt lennénk. De ezzel kapcsolatban nem tudok most semmit tenni külső és egyéb okok miatt. Ha ép ésszel belegondolok, el kellene engednem, de nem tudom, mert még mindig naponta ezerszer eszembe jut…
Mi a legjobb mód, hogy elengedjem? Elmondom naponta százszor magamnak, hogy elengedem?
Nem jó szenvedni…
Szenvedni tényleg nem jó.
Hm. Azt írtad, hogy a lány otthagyott. Ebben a kérdésben ő nem is számít? Ő visszamenne hozzád?
Érdekes történet.
Őt elhagyta a nagy szerelme 2-3 év után, én túl korán jöttem, nem parancsoltam megálljt magamnak, se neki, amikor azt éreztük, hogy ez nagyon jó lehet.
Az ember társas lény, én is vágytam valakire. Türelmesebben kellett volna. Aztán jött a többi dolog, ami nem működött. De én nem csodálkozom, hogy így alakult, furán hangzik, de így utólag belegondolva nem véletlenül nem tudtam magamat adni teljesen…mintha a tudatalattim megérezte volna az ő tudatalattijában, hogy még nincs teljesen kész egy új kapcsolatra. De mindketten akartuk az elején, az biztos.
Aztán összevesztünk elég csúnyán, ő most megint az exbarátjával van tudtommal.
Nem hiszem, hogy vissazjönne. Miért tenné… Visszament abba a kapcsolatba, amiben már voltak gondok nem egyszer. De nyilván jól elvan….
És működnek azok a dolgok, amik közöttünk nem indultak be…
Aztán amikor már kezdtem elfelejteni, ő megkeresett, de később kiderült, hogy csak úgy barátként. Ami nem volt szép tőle, de én voltam a hülye, mert én meg bedőltem neki. Érzelmekkel nehéz nemet mondani a volt párodnak, aki újra megkeres…a remény újra életre kel.
Aztán megpróbáltuk barátként, ami nálam persze nem működött, akármennyire szerettem volna. Most még nem…nyilván idővel, érzelmek nélkül.
Aztán egy nagy összeveszés lett a vége…
És most a második felvonás, hogy próbálhatok túl lenni rajta megint.
Nagyon ritkán működik az elválás, elengedés, végleges szakítás, ha közben tartjátok a kapcsolatot. Nekem volt, hogy félév nem találkozás, teljes kapcsolat megszakítás kellett, hogy magamra találjak. (Van, hogy 19 év sem elég…)
Fogadd el, hogy érzelmileg kötődsz hozzá. Gyászold meg, gondold át a kapcsolatotokat, mit adott Neked. Örülj annak, hogy megismerhetted és része lehetett az életednek. És egy idő után éld tovább az életedet.
Úgy érzem, hogy én adtam jóval többet. És ezt nem szemrehányásként írom le. Élvezem, ha adhatok és attól boldognak látom a másikat. Csak még mindig ezen agyalok nap mint nap, hogy miért nem tudom elfelejteni, végülis ezt bárkinek meg tudom adni, sőt még viszontszeretnek is….
Akkor miért kell egy olyan nő, akivel nem volt felhőtlen a kapcsolat.
Nyilván maga a “valaki” rész hiányzik nagyon…
Az elengedés azt jelenti, hogy bár továbbra is szereted, éled tovább az életedet úgy, hogy boldog vagy és teljes életet élsz. És neki is meghagyod a választás jogát a jelent és a jövőt tekintve.
Ha hiányzik, akkor nem ő hiányzik, hanem az, ami lehettél mellette. Én így gondolom.
Igaz, igaz…