Fekszem az ágyamban és ellep az érzés, mennyire szeretek ott feküdni, aludni. Bevackolom magam a párnák közé, magamra húzom a takaróm, s onnan nézek szét a szobámra, ami az otthonom az otthonomban.

Vagy éjjel a párnákat félretolom, hasra fekszem, a válltámasztó macit magamhoz húzom, kislámpámat eloltom és álmodom a különösebbnél különcebb álmaimat.

Ezeket a pillanatokat, órákat nem adnám semmiért. Olyankor ezt érzem.