Lehet, hogy valami baj van velem. Talán kissé társasági élet-idegen lettem vagy túl válogatós. Ami a beszélgetést illeti.

Képes vagyok egy társaságban úgy ülni, hogy meg sem szólalok és csak hallgatok. (Bár az igaz, hogy ez mindig is így volt.) Előfordult, hogy megkérdezték, miért vagyok oly csöndes (“Talán nem érdekel a téma?”). A hallgatagságomnak több oka lehet, legtöbbször az, hogy éppen úgy érzem jól magamat.

Szeretek embereket, de azon veszem észre magamat, hogy untatnak az olyan témák, hogy ki mit csinált aznap, mit fog tenni holnap. S bár tőlem sem áll még távol mások kritizálása, de ha egy folytában másokon élesíti valaki a nyelvét, akkor vagy elterelem az illetőnek figyelmét másfelé vagy minimálisra csökkentem a társaságában töltött időt.

Tegnap szóba került néhányunk között, ki miért szereti a facebookot. A többség arra szavazott, hogy friss hírek, infok beszerzését, levelezést és csetelési lehetőséget ad. Megszólaltam, hogy én leginkább a három-négy db játék miatt nyitom meg napi két-három alkalommal, s persze elolvasom az üzenőfalra felkerült közlendőket is. De ritkán szólalok meg, s a csetet is kikapcsolva hagyom mostanában, mert kerülöm, hogy leszólítsanak (igen, egy bizonyos emberkét leginkább, de csak azért, hogy ne értsen félre, meg már untam, hogy szinte minden nap beszélgetni akart velem.) Nem mellesleg vicces volt, hogy a többiek tőlem tudták meg, hogy ki lehet jelentkezni a csetrészből. És hogy örültek neki!

Tudok én beszélgeti, meg kommunikatív ember vagyok, de már megválogatom, mire fordítom az energiámat.

S legtöbbször kényelmesebb hallgatni.