Egyszer volt egy fiatallány, aki a második világégés kezdetén férjhez ment, majd rövid idő múlva csatába engedte férjét. Ő pedig várta az első gyermeküket. Lassan letelt a 9 hónap és a baba úgy döntött, hogy megszületik. A fiatalasszony kistermetű volt, a baba pedig nem könnyedén törte magának az utat, hanem bizony megszenvedtette anyját. Közeledett az éjjel, a baba csak nem akart világra jönni. Az orvos elérhetetlen volt az ostromállapotok miatt, csak egy idősebb bába üldögélt a szobában a fájdalmakat csendben tűrő asszony mellett. Túl sokat nem tehetett érte, úgy gondolta. Virradt és telt a nap. Az asszony majd’ 48 óra vajúdás után életet adott kisfiának, aki épen és egészségesen tekintett fel anyjára. Az orvos a finisben érkezett, és csak ellátni tudta a kismamát, aki bár kimerült volt, szintén egészségesnek mondhatta magát.

Két gyermekemet kórházban szültem, de a másodikat akár otthon is világra hozhattam volna annyira nagykönyvbeli szülés volt. Az élet fintora, hogy bár az első gyermekem nem érkezett olyan könnyedén, a megpróbáltatások ellenére egy életerős babát vihettem haza. A kisebbiket pityputy (kisebb túlzással) a kezemben tarthattam, s nem hazavezetett az utunk öt nap után, hanem a megyei kora-újszülöttre szívritmuszavarral.

Az élet kiszámíthatatlan tud lenni, megpróbáltatások elé állít bennünket. Ez tény. De ha vágyunk valamire, akkor legyen meg arra a lehetőségünk vállalva az összes felelőséget vele együtt. Gondolok itt az otthonszülésre.

Az embernek joga van a választás lehetőségéhez. Szóljon bármiről.

Az élet minden pillanatában legyen ott a ‘VAN VÁLASZTÁSOM’ érzése, gondolata, szándéka.