Úgy tűnik, egy kilencórás alvás csodákra képes. Legalábbis nálam most megtette.

De térjek át valami másra, ami nem a kipihentségemmel kapcsolatos! Végre.

Atya-gatya! Hogyan értessem meg olyan emberrel, emberekkel, akik materialisták és teljesítmény-orientáltak, hogy a porosz iskolarendszer végét járja, és remélhetőleg megbukik minél hamarabb. A gyerekek abban a rendszerben csak sérülnek, stresszesek és olyan betegségeket szednek össze, amikkel régebben csak a felnőttek világában találkoztunk.

Tudás! Mi az? Amit bemagolással szerzünk és kb egy-két év múlva elfelejtjük, vagy amit megismerés és tapasztalat útján sajátítunk el, és akár egy életen keresztül is végigkísér bennünket? Nekem megérte elvégeznem egy egyetemet úgy, hogy ma már gőzöm sincs mit magoltam be a vizsgákra? Attól nem végzem jobban a munkámat, hogy annyit stresszeltem a vizsgákra és van egy eldobható, diplomának nevezett papírom.

Lehet úgy is tanítani, nevelni, hogy közben a gyerek együttműködik és örömmel okosodik, szerzi A TUDÁSt. Ennek elfogadása miért olyan nehéz? A MÁS utat miért nehéz elfogadni?