Reggel hatkor elindultam sétálni, azaz kerülő úton mentem munkába.

Gyalogoltam, gondolkoztam. Megállapítottam, hogy nagyon szerencsés vagyok, ami az életemet illeti, csak ennek folyamatosan tudatában kellene lennem. Ami ugye nem mindig megy.

Azt is tudom, hogy olykor túl szigorú vagyok magammal szemben, és bizonyos alkalmakkor meg túl engedékeny.
Túlanalizálok dolgokat, de van, hogy meggondolatlan vagyok.
Hogy a többit ne is említsem!

Azt hiszem, a kettősségemet max. én tudom követni. Mindenesetre egyáltalán nem unatkozom.

Arra is emlékeztettem magamat, hogy a völgymenetek azért vannak, hogy értékeljem a hegymenetet, illetve fejlődjek, felismeréseket tegyek. Úgyhogy inkább örüljek a nyafogás helyett, meg hát hamarabb is szabadulok. Hm, ezt egész könnyű volt leírni…, a megtétel idomulhatna ehhez.

A világ gyönyörű annak minden nyűgjével és pofonjával egyetemben. Csak rajtam múlik, hogy az eget kéknek vagy narancssárgának látom.