Hajnalban valami felébresztett, s miután újra vissza tudtam aludni, álmodtam. Az óra ebből riasztott fel, így a vége rejtély marad – egyelőre.

Egy pasival kezdtem el randizgatni. Úgy adódott, hogy nála, az ő házában aludtam – külön szobában. Ő a volt (?) felesége mellett aludt. Mert hát baráti viszonyban voltak, meg ilyesmi. Asszem. Teljesen úgy álltam a pasihoz, hogy érdekel, érdekel, de nem igazán vettem komolyan. Még azt is szemébe mondtam, hogy narancs színű az orra. Ő ezt nem vette sértésnek, hanem egyszerű tényként ismerte el. Amíg mindenki aludt reggel, én a kertben kóboroltam. Egy csomó meggy rám hullott, és szólni akartam neki, hogy össze kellene szedni, segítsen. Felfeletartottam a lejtős, hosszú kertből, mikor a kerítés mellett találtam a volt feleséget, amint valami kerti munkát végzett. Ebből gondoltam, hogy a pasi is biztosan ébren van. Már majdnem elértem a házat, mikor hatalmas szélvihar kerekedett jelezve, lesz ebből nagyobb, esővel tarkított is.
Megjelent a pasi, akinek odakiálltottam, hogy jöjjön segíteni, s rohantam vissza a meggyekhez.
Itt képváltás történt. Mert egyszer csak rájöttem, hogy valakik üldöznek engem. Így már nem a vihar elől, hanem a gyilkos golyók elől kezdtem menekülni. A pasi csatlakozott hozzám, s bár én voltam a fő célpont, jött velem. Eleinte azt gondoltam, hogy egy olyan ürge, akire a bajban sem számíthatok, de aztán azt vettem észre, hogy bár nem ő irányítja látványosan a menekülést, de hűségesen mellettem van (még a egyre gyarapodó csomagokat is ő cipeli) és olykor megmutatja, tud férfi lenni a talpán.
A menekülés során egyre több barátom bukkant fel, akik mind segítségemre voltak, hogy egérutat nyerjek, lerázzam az üldözőimet.

Kb. itt ébredtem fel.