Szép tájakon jártam az elmúlt hét végén. Bámulva a zöld hegyeket, olykor azon pörgött az agyam, milyen furcsa, hogy kilencven évvel ezelőtt még hivatalosan is magyar, illetve székely vidék volt. És még most is az. Akárki akármit mond. Érezni rajta. Ennyi.

Wass Albert általam elolvasott két művének (Hagyaték és A funtineli boszorkány) nyomait kerestem a dombokon és hegyoldalakon, remélve, meglátom azt, amit az írott sorok bennem képekben megfaragtak.

Kevés volt. Épphogy kaptam egy piciny ízelítő egy érzésből, egy világból, egy varázsból.

Visszamennék, de már csak egy magam vagy egy társsal, hogy úgy tudjam átérezni, ahogy tényleg szeretném.

Megjegyzés: és az utolsó reggel teljesült azon kívánságom, melyet előző nap szavakba is foglaltam. Ehettem ordát.