Tegnap azt kaptam tanácsként az égiektől, hogy ne folytassak “struccpolitikát” a pozitív gondolkodás nevében.

Tudom, az elmúlt időszakban szemellenzővel néztem bizonyos területét az életemnek, és még ha egy kicsit oda-oda is pillantottam, amire nem óhajtottam figyelni, akkor is azzal a gondolattal fordítottam el onnan a szemeimet, hogy nem, nem foglalkozom ezzel, mert nem az én dolgom, meg különben is fájdalmas – lehet – tudomást vennem arról. No, igen! Üdv a struccok között!

Megoldás?

“A szobrászoknak rá kell nézni a tömbre és elkezdeni levésni a darabokat belőle, mielőtt látomásuk alakot öltene a márványban. Nézz egyenesen a tömbre, ha művészi alkotást szeretnél létrehozni.” (Neale D. Walsch)

Szóval, először is, lássak, ne csak nézzek. Aztán … egyelőre nincs tovább mert nem tudom, mire hallgassak: az eszemre vagy a szívemre. Az előbbi menekülne, az utóbbi pedig még hisz a csodákban.