Pakolgattam a hétvégén, és kezembe került egy doboz (egy kicsit tudatosan is), amiben régi levelek és képeslapok voltak. Különösebben nem érdekeltek, de amikor egy volt kedves leveleire akadtam, kissé érzelgősen és kíváncsian nyúltam a borítékokba.

Volt egy kis időutazásom… Úgy kb. 10 évvel ezelőttre, vissza. … Szépeket írt (amire már nem is emlékeztem), s úgy érzem, annak idején nem értékeltem megfelelően a szavait. Lassan rájöttem, hogy az egész kapcsolatunkat nem úgy éltem át, ahogy igazán kellett volna. Szerettem Őt, szerelmes voltam, de ugyanakkor bizonytalan magamban, a világnézetemben. Így csak önmagammal foglalkoztam, s Vele talán alig. Pedig ha érettebb lettem volna, kb. olyan, mint most, akkor meglátom, amit később fel is ismertem: ugyanazt keressük és akarjuk a világunkban, csak más úton. S akkor minden területen megértettük volna egymást. Persze ez nem azt jelenti, hogy Ő lett volna számomra az Igazi, a Nagy Ő. Nem. Csak akkor még szebb és teljesebb lett volna a kapcsolatunk. Amolyan igazi, mindent elsöprő szerelem.

Szeretnék Vele pár szót váltani: mi van Vele, mit csinál mostanában. Vajon még mindig azokat az “elveket” követi, mint akkor?

Húúú! Piszok érdekes lenne, ha most olvasná ezeket a sorokat. Az élet nagy-nagy furcsa összjátéka lenne. Természetesen nem számítok erre, de a ‘de’ ott van …