Kicsit ütős számomra hallani és látni, hogy a velem egy irodán dolgozó kolléga, akiről mindig is az volt a benyomásom, szereti azt csinálni, ami éppen a feladata, hasonlóan céltalannak és hiábavalónak érzi a munkában töltött időt, mint én. Ugyanazokat a megállapításokat tette ma is, mint amit én gondoltam a cégről évek óta, s kifakadt, hogy egy állóvízben, pocsolyában érzi magt.

Nyafogásnak tűnik, de átérzem a “problémáját”. Szeretnék én is kezdeni magammal valamit, de még azt sem tudom, hogy mit.

A gimiben is úgy voltam. Minden tantárgyból teljesítettem, ami tőlem telett, nem voltam rossztanuló, de fogalmam sem volt, mi lehetnék. Aztán odasodort az élet, ahol vagyok, s nincs bajom a végzettségemmel, de a jelenlegi beosztásom, feladatköröm nem elégít ki. Nincs benne kihívás, dög unalom az egész. S remény sincs, hogy ennél a cégnél a közeljövőben lesz e téren változás. Magánzónak kissé még korai lenne elmenni kellő tapasztalat és referencia hiány miatt. Meg hát ugye kapcsolatok is kellenének…

Csak annyit tudok tenni, hogy kivárok. Meg kívánok.