Az úgy volt, hogy egy ideje kitaláltam, át szeretném rendezni a szobámat. Az első verzióban egy új ruhásszekrény szerepelt és csak két fal melletti bútorok cseréltek volna helyet. Nézegettem a szekrényválasztékot az elérhető boltokban, de egyik sem volt nyerő. Leginkább az volt a baj velük, hogy a jelenleginél kisebbek voltak. Ergo a cuccaim (nem mind ruha) nem fértek volna el, csak egy erős szelektálás után. Aztán arra gondoltam, hogy ha már a mostani szekrényt szét kell kapni, akkor minek nekem egy másik, amit úgy is össze kell szerelni. (Érthető a logika?)
Mértem, méregettem a szobában, végül amellett döntöttem, hogy egy rotációt hajtok végre: a bútorok eggyel arrébbi falhoz, fal mellé kerülnek. Így a kecske is jól lakik, és a kápuszta is megmarad.

Az akciót tegnap délután kezdtem el végrehajtani. Félidőben kénytelen voltam segítséget kérni, mivel rájöttem, ketten még is csak gyorsabb és könnyebb. Apu áldozott rám másfél órát (ő volt a segéd, én a főszerelő), és a nagy szekrényt áthelyzetük és újra összeraktuk. Pik és pak.

Már a ruhák és egyéb cuccok kipakolásakor szörnyülködtem, mennyi cuccom van és ez borzasztó. Egyébként meg örülök, hiszen ez azt jelenti, milyen jól élek. De azért a visszarámolás közben megejtem az erős szelektálást. Soha sem tudni, minek és kinek kell a felszabaduló hely…

Fura volt az új változatban aludni, de érzem, hamar megszokom. És mintha így tágasabb lenne a szoba. Meg hát jöhetnek vendégek, akiket már le tudok ültetni abban a helységben is szépen és kultúráltan. Ez pedig végképp előny! Mert eddig azzal védekeztem, hogy nincs hova. De most már van!

Mikor elújságoltam a nagy tettemet, egy ismerős így kérdezett vissza: új élet? …. Hm, ki tudja?!

Most nagyon fel vagyok pörögve lelkileg, mert örülök. És ez a lendület remélhetőleg elég lesz a ruháim visszapakolásához, átválogatásához, amit mindjárt el is kezdek.