Nap mint nap kerülünk olyan helyzetekbe, melyeket egyéntől függően élünk meg nagyon, kevésbé stresszesnek vagy semlegesen hatnak ránk. Elmúlhat pillanatok alatt vagy tarthat órákig, napokig. Ez bizonyos stresszes állapotba vezeti a megtapasztalót. 4 állapotot különböztet meg a kineziológia: első fokú (sokk – ˝üss vagy fuss˝, a nedvesség, olaj szinte azonnal eltűnik a szervezetből, merev tekintet), másod fokú (az érzékenyebb szemizmok összehúzódnak, az adott szemgolyót magasabbra rántják, ezen az oldalon kilátszik a szemfehérje; mélységérzet kikapcsol, buta balesetek történnek az alannyal), harmad fokú (megoldatlan, kemény problémának él meg bizonyos dolgokat – mentális, fizikai és/vagy érzelmi szinten, a szemfehérje már mindkét írisz alatt látszik, úgy érzi, nincs választási lehetősége, állandósult melankólia) és a negyedik fokú stresszállapot (teljes K.O., kimerültség).

Tegnap szépen megtapasztaltam legalább az első kettőt. Jött a stresszként megélt helyzet, az izmaim szinte testszerte elgyengültek, teljesen lebénultam. Mivel tudtam, mi a teendő ilyenkor, kissé összeszedve magamat, nyúltam a bögrémért, s kb 3 deci teát megittam egy hajtásra, mert éreztem, szomjas vagyok. Igyekeztem, egyensúlyba kerülni, amennyire tudok, hogy tudjam, van választásom azon kívül is, mint amit a hitrendszerem felajánl a múlt alapján egyetlen lehetőségként. Gyors segély is segély. Estig mindenképpen hatása alatt voltam a dolognak, hiszen az apró, buta baleset is megtörtént: belenyomtam a késélét a nagyujjamba szeletelés közben.
És mindez éjjel állt össze a fejecskémbe két alvás között.

Ez csak érdekességnek írtam le. Ha már tanulok valamiről, éljem is meg tudatosan.