Mikor kapom a figyelmeztetést, csak csodálkozva nézek, mert a vészes felhőknek jele se látszik. Pedig a helyzet magában foglalja mind a boldog pillanatokat, mind a könnyeket.

Vannak kérdések, melyek magukban hordozzák a válaszukat. Csak felmerjük-e tenni? S ha más meg is teszi helyettünk, vajon képesek vagyunk-e őszinték lenni – magunkhoz. A tükör nem hazudik, mert saját szemünkben az igazságot látjuk meg. A való, fájó és pucér igazságot.

Van-e a reménynek létjogosultsága vagy csak ámítom magamat? Úgy teszek, mintha. Mert szeretném, ha megadatna. Nekem is. Szeretném, ha mondhatnám, hogy nekünk is.