A hétvége tanulsága: Mi segít a lelki lerongyolódásból való felépülésben? A Kedvesem biztató, helyrerázó szavai, egy kissé fázós kirándulás a szép természetben (közben erősen azon lenni, hogy egyik gyerkőc se mártózzon meg a jéghideg patak sodró-fodrozó vizében), kétszeri nekifutással a ház ablakainak megpucolása, függönyleszedés, majd visszaaggatása, főzés, takarítás, egy kis szunyóka, gyerekekkel való foglalkozás, csekélyke pihenés mindezek után.

Furcsa álmaim vannak mostanában. Tudom, hogy álmodtam, de újfenn nem emlékszem rájuk. Viszont a tegnap esti meditációmat érdekesnek találtam. Lehetetlen leírni, hogy mit tapasztaltam. Semmi extrát, de mégis…

Egyébként megfigyeltem, hogy a meditációm közben már alig pihegek. Van olyan időszak (kb. egy perc), amikor nem is lélegzem. Persze, ha ezt észreveszem, egy pár pillanat múlva már jön is a reakció: emelkedik a mellkasom. … Hát igen, az agyam még nem tudja elfogadni, hogy van olyan, amikor nincs… lélegzés. 🙂 Most olvasom egyébként újra az Illúziókat. Hmm! újra időben…

Egy álmom képei jöttek elő bennem. Amikor Maharishivel álmodtam. A játékos Maharishivel. Csak azt látom folyton lelkiszemeim előtt, hogy az a kis (?) emberke folyton csintalanul mosolyog, és bújócskázik, és pici színes gumilabdákkal játszik. … Üzenet talán az álom? Hogy játék az egész élet, ne vegyem komolyan? Megfogadnám én, de van olyan része az életemnek, amit nem tudok nem komolyan venni. Azon a ponton még elég korlátolt vagyok.