Nem tudom, mi lehetett tegnap este a levegőben, mert annak ellenére, hogy a gyerkőcök egy aránylag fárasztó nap után voltak, alig akartak elaludni. A nagyobbikat hamarabb elnyomta az álom, de a kicsi… Szokása szerint hozzám költözött lefekvéskor, hogy majd nálam alszik. Nos, vártam is türelmesen. Piszokul álmos voltam, de mivel alvás előttre időzítem mindig a medit, meg akartam várni, míg bealszik. Vártam, vártam, vártam. Ő meg csak feküdt jobbra, feküdt balra, feküdt rám, feküdt a földre… 10-kor már meguntam a banánt, kértem, hogy csendesen vándoroljon tovább, és én elkezdtem medizni. Persze, hallottam, hogy a drága mit összematat. Járt az ágy alatt, kétszer is, ahol a lehullott papírzsepiket összeszedte (rendes gyerek!), “helyére” pakolta a díszpárnákat, reklamált, hogy nem elég hangosan szólt a tévé, jött-ment és egyszer csak, kb. 20 perc múlva, beájult. Miután befejeztem én is a programot, csatlakoztam hozzá. Persze reggel kissé nehezen ébredt, de azért aránylag jó hangulatban. Mit mondjak? Azért örültem neki.