Vannak olyan pillanatok, mikor legszívesebben hagynék itt csapot-papot, költöznék el innen. Nem a várossal van bajom, hanem konkrétan saját anyámmal. A tegnapit nem figyelembe véve is elég okom lenne a több száz kilométer tartására. Ilyenkor irigylem nagyon a tesómat, aki csak akkor kap belőle, amikor ő akarja.
A cseszegetés szűnne meg.

Gyerekkorom óta vágyom arra, hogy a hozzám legközelebb állók elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Sokáig akartam megfelelni mindenki másnak, pontosan az elfogadás miatt. Még nem vetkőztem le teljesen a megfelelési kényszert, ezért esik oly rosszul, ha zokon veszik, hogy nem állok be a sorba, ha másként cselekszem, ahogyan azt elvárják.
Ezen molyolok, s tudom, hogy az éremnek két oldala van. Érdemes annyira empatikusnak lenni, hogy a másik oldal gondolatait is megfejtsem.