Edződöm. Már egyre kevésbé idegesít, zavar, ha egy nős férfi bókol nekem. (A múlkoriban meg is jegyezte egy számomra kedves személy, hogy olyan korban vagyok, amikor a férfiak többsége nős. Szóval, ne csodálkozzak, ha leginkább velük akadok össze.) A bókokra, a kétértelmű megjegyzésekre már csak mosolygok vagy tréfásan válaszolok (nem sértődök vérig), és egyáltalán nem veszem őket komolyan. Minek?

Nemrégiben összefutottam az egyik pasival a munkahelyen, akit még anno lánykoromban ismertem meg. Már akkor nős volt, s mindig kifejezte szavakban, hogy tetszem neki. Most sem hagyhatta ki, hogy jelezze:

– Hjaj, ha tehetném, feleségül vennélek, és éjt nappallá téve dolgoznék.

– Miért? – kérdem.

– Hogy mindened meglegyen.

– Ja. Csak éppen a férjem nem lenne velem.