“… Ha valaki nem tartozik hozzám, hát menjen el. …”

Néha elfelejtkezek magamról, és visszaesek abba a hibába, amit régen el-elkövettem. Ma már kevésbé vagyok hajlandó rá, de úgy tűnik, még nem volt elég mély a felismerés.

Olykor nagyon akarok: megfelelni, jól működtetni. Pedig felesleges. Mert ami enyém, az ma, holnap és holnapután is enyém lesz: velem, mellettem és itt lesz. Magától, szabad akaratából. Legyen ez helyzet, tárgy vagy … ember. Nekem csak egy feladatom van. Na, vajon mi az?