Talán ma kezdődött az új életem.

Az első vendég. Amolyan igazi. És egész jó voltam.

Közben gondolkozom.

Meg magammal foglalkozom.

Megoldások között válogatok, de egyben biztos vagyok. Az érzés megingathatatlan. Mert van, létezik, mint egy alap, amire tök mindegy, mit mikor építenek, mert az állni fog az idők végezetéig.

Fura, mert soha se gondoltam volna, hogy erre “képes vagyok”. Vagyis így érezni, így elfogadni. Pedig már egy jó ideje ezt teszem.

Most az a feladat, hogy az összes kétségemet elengedjem, mert azokra nincsen szükségem.

Igen, nincs. Mert az alap áll és így lesz holnap, meg holnapután, meg mindig.

Még akkor is, ha a szívem helyett olykor az önérzetemre hallgatok.