“Barátaid jobban ismernek téged találkozásotok első percében, mint ahogy ismerőseid megismerhetnek ezer év alatt.” (Richard Bach: Illúziók)

“… Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt. ” (Hamvas Béla)

Azt hiszem, nekem van ilyen barátom. Most beszéltem vele nem régen telefonon. És a számára megdöbbentő hír ellenére – amit az életem alakulásáról mondtam neki – végig nevettük a beszélgetést. Évek óta csak nagy ritkán találkozunk, mert a sors így hozta, de úgy tudjuk folytatni a társalgást, mintha csak tegnap váltunk volna el. Jó érzés, hogy még mindig a barátjának tekint annak ellenére, hogy tartós kapcsolatban él. (Ugyanis egy-két ‘jóbarátot’ azért vesztettem el, mert egy nő lépett az életükbe, s rám már nem volt szükségük.) Tőle a nagy távolság [ami még lerövidülhet 🙂 ] ‘választott’ el.

Tegnap délután rájöttem valamire. Hogy akkor Igazi, Valódi egy kapcsolat – legyen az baráti, vagy szerelmi, vagy családi kötelék -, ha benne teljesnek érzed az Életed. (Az igaz, hogy a megvilágosodás egyébként is ezt hozza magával, de egy úton lévő ember számára … ) Kisimul körülöttem minden, s csak a harmónia létezik. Még akkor is, ha éppen a gyerekek egyikét, másikát kell noszogatni, kordában tartani, lelkére beszélni, stb .