Ma megfőztem első gulyáslevesemet. A gyerekeknek ízlett (bár én tudom, hogy ez sajátosan lisszás leves), minden benne volt, amit a szakácskönyv írt, és még egy kicsivel több.

Ennek nyomán azon folyt a beszélgetés, hogy én (!) milyen jól főzök, és elmehetnék a “vacsi-csatiba” is. Szerintük. Ezen továbbra is csak mosolygok, bár jól esik a bók, de tudom, ha szívesen is főzök olykor-olykor, nem ez a kedvenc tevékenységem.

És akárhogyan is szörnyűlködnek és fejcsóválnak egyes nők, maradnék annál a verziónál, hogy csak akkor menjek a konyhába főzni, ha olyan kedvem tartja. S nem bánnám, ha a leendő párom levenné ezt a feladatot a vállamról munkamegosztás címén.