Miközben csúnyára maszkírozva álldogáltam a parkett szélén és figyeltem a mulató embereket, a saját érzéseimet, reakcióimat is vizsgáltam.

Azt hiszem, életemben ez volt az első alkalom, amikor nem szép akartam lenni, hanem kifejezetten ronda. Amikor nem azt akartam, hogy tetszek a férfiaknak és irigykedjenek rám a nők.

Egész felszabadító volt. De tényleg! Azt mondtam magamban, ha valaki így is felkér táncolni, vagy így is szóba áll velem, akkor azt valóban azért teszi, mert a maszk mögötti embert kedveli. Ez hülyeségnek hangzik vagy éppen túl lelkisnek, de nem mindenki erre vágyik? Persze, nem, mert ugye vannak kivételek.

Hm, ennek a gondolatsornak a nyomán döbbenek arra, milyen falsul is állok az elfogadás kérdéséhez. Szeretnék külsőleg tetszeni (főleg azon pasiknak, akik nekem bejönnek), ami nálam abban merül ki, hogy rinyálok azon, hogy ez és az a testi “hibám”, és kinek kellek én így. Közben fennen hangoztatom, hogy a belső értékek a meghatározóak, engem azért szeressenek, mert én ilyen és olyan vagyok, a külsőség múlandó, elveszthető az, amit szépnek mondanak. Ez már alapvetően mókás.

Aztán e mellé csatlakozik, hogyan állok a férfiakhoz. Ha tetszik nekem egy pasi, aki nem feltétlenül Armani-modell kinézetű, akkor frászt kapok és sértésnek veszem (helyette is), ha a saját külsejét lekicsinyli. Ami tény az tény, le nem tagadható, de ha nekem vonzó, akkor leginkább azokkal a vonásaival foglalkozom, ami számomra tetszetős. És ha az egyéniségével feledteti, elhomályosítja, eltünteti a külsejének kevésbé attraktív vonásait, akkor végképp nem értem, mi a baja saját magával.

És itt csatlakoztathatom be a múltkori elmélkedésem eredményét, ami persze triviális lehet sokaknak.

Mitől nő egy nő és mitől férfi egy férfi kérdéskör. Elsőként azt kell leszögeznem, hogy alapvetően szubjektív a válasz. Ezek többsége leginkább külső és belső tulajdonságokat céloznak meg. Lehetnek hasonlóságok a megállapításokban, mert ugye egy nyájhoz tartoznak a birkák, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ‘ízlések és pofonok’ szempontot sem.

Második leszögezés és végső konklúzió: a kisugárzás, a belső erő tesz egy nőt nővé, egy férfit férfivá. Ezt a megállapítást is sokan ismerik, nem újdonság.

Ha valaki összhangban van saját magával, megteremti az érzékeny egyensúlyt a belső világában, akkor ez vonzólag hat a rá fogékony emberekre. A nő arcfesték nélkül, a legtopisabb ruhában is a nőiségét sugározza a világ felé. És ugyanez vonatkozik a férfiakra is: hiába öltözik macsónak, ha a maszk mögött egy erőtlen, széthullott ember rejtőzik.

Persze, mindenki azon a szinten találja meg az őt vonzó és őt vonzónak tartó embereket, amelyen ő éppen lelkileg van. Ezért nem állapítható meg jelzőkkel, tulajdonságokkal, hogy ki mitől nő és mitől férfi.

S hiába a zsánerem egy típusú férfi (külsejét tekintve), ha szöges ellentéteit is tartottam már vonzónak. (De azért már beszéltem a fentiekkel, hogy ennyi év kihagyás után illene már a zsánerem típusú pasit elémbe teremteniük. Már előre hálás vagyok érte.)