Nem túl nagy élmény, ha az ember pofájába vágják, hogy valójában milyennek látják jó néhányan, ami ugye nem túl pozitív kép az alany szerint sem. Ez már csak egy plusz lapát anyag lehet arra az önbizalomhiányra, ami eleve megvan, csak ennek létezését az alany igyekszik nem tudomásul venni.

Nálam másként játszik a dolog. Én már eleve feltételezem azt, mennyire jelentéktelennek vesznek az emberek. No, ugye itt van a kutya elásva, mert ez meg jól generálhat bizonyos szituációkat, melyek megtörténte után újfent levonom a következtetést (lásd második bekezdés, második mondat, második tagmondat!)

Persze, nem ennyire tragikus a helyzet, hiszen e téren is kettősséggel bírok, illetve javuló tendenciát figyeltem meg.

És az is biztató, hogy röhögni tudok saját magamon – emiatt is.

Viszont továbbra is érdeklődéssel figyelem, hogy némely kezdő blogos, hogyan veszi a blogolás bizonyos akadályait. (Ó, semmi kárörvendés nincs bennem!)