Úgy is írhatnám: élek, vagyok, létezem.

Az elmúlt három nap kiegyensúlyozottan és simán zajlott. A hó számomra inkább az öröm forrása volt, mint az aggódásé vagy esetleges kényelmetlenségé. Budapest is sokkal vonzóbb volt így, mint úgy egyébként. A kisimultság tegnap délután bicsaklott meg, de talán így kellett lennie. Majd visszarendeződöm a mai nap.

Este hazafelé trappolva olyan gondolat firtatódott az agyacskámban, hogy na, oké, hogy ezeket a tanfolyásokat én most elvégzem, és kiképeződöm annak, amiknek szeretnék lenni, de vajon fognak-e jönni hozzám az emberek segítségért. Itt egy kicsit megakadtam, majd azzal intéztem el, hogy érjem el a céljaimat, aztán meg minden úgy lesz (most is úgy van), ahogy lennie kell.

A hétvégén az egymáson végzett tesztelések és oldások során jól kijött az, amit már a lelkem mélyén éreztem hetek óta. De legalább már helyre tettem magamat – segítséggel. Házi feladatot is kaptam, hogy bevésessem a helyest a régi elcseszett helyébe (valami 11 éves koromban kibillent) itt a jelenben, legalább.

Azt mondják, a kártyák nem hazudnak. Egy biztos, foglalkoztat az a bizonyos téma, de mivel az idő relatív, majd meglátom a mikort.

És esküszöm, a következő bejegyzésem sokkal konkrétabb lesz! Azt viszont nem tudom, mikor követem el.