Nagyon szépre sikerült a szombat. (Úgy tűnik, nem csak nekem, hanem elsősorban az ifjú házasoknak. Innen is küldöm gratulációmat Pacemakernek és kedves feleségének: Sok boldogságot kívánok!) Sokat sétáltunk, játszótereztünk, nagyot ebédeltünk, és délutánra az időjárás is a tartós napsütés mellett döntött. A tavon vizibicikliztünk is. Természetesen a munka nagy része rám marad: a fiúk egymást váltva henyéltek. 😉

Egy dolog rontott csak az összképen, hogy rettenetesen elfáradtam estére. Nem is fizikailag éreztem magam zombinak, hanem szellemileg. Ilyenkor sajnos türelmetlen leszek, főként a gyerekekkel, és figyelmetlen. De azért szerencsére békésen fejeződött be a nap.

Hazafelé a buszon a nagyobbikom pajtásra lelt, és végig vele társalgott. Aranyos beszólásai voltak. Megtárgyalták, ki milyen játékot játszik a számítógépen, az apukák hogyan viszonyulnak a számítógépes játékokhoz, és a saját gyerekükkel való játszáshoz, ki hol lakik, ki hány éves, hova fog iskolába menni, kinek van már szerelme (most tudtam meg, amit már eddig is sejtettem, a nagyobbikomnak is van már barátnője 🙂 ), kinek hol dolgoznak a szülei (gyermekem: A te anyukád a postán dolgozik? Ááá! Az én anyukám és apukám rendes dolgozóban dolgozik.). Mindenesetre a környéken ülő felnőtteket elszórakoztatták a kedves beszélgetésükkel.

Számomra “csak” annyi jött le, hogy egy ötéves gyerek milyen tisztán és logikusan gondolkozik. A gyerekek nem buták, csak gyerekek.