Jár az agyam mostanság több témán is, amiről úgy gondolom, hogy bejegyzés születhetne. A feltételes módon van a hangsúly, ugyanis mire net közelbe jutok, vagy kedvem nincs írni, vagy időm.

De ugye ami késik, az nem múlik (ahogy nem oly régiben egy ügyben ez elhangzott).

Ma délután például olyan voltam, mint az íróasztalhoz láncolt mérgezett egér. Hirtelen sok dolgom akadt, vagyis még pár lapáttal a nyakamba zúdult az egyébként is besűrűsödő munka. No, nem olyan vagyok én, mint aki megijed egy kis intézkedéstől, de a délelőtti kb. 70 % -on való forgás hip-hop eszement 110 %-on való pörgés lett. Az előbbi százalékot pedig a 30 %-oshoz kell hasonlítani, ami az utóbbi időben jellemezte a munkairamomat, ami nem a lustaságból adódott, hanem a munkamennyiségből. A jótéteménye az lett a dolognak, hogy mire lett időm az egészségi állapotommal foglalkoznom, megállapíthattam, hogy egész jó a közérzetem, és a náthám (némi orrfújás) visszaszorulóban van. Levontam a következtetést: a munka gyógyít.