Konrád napja van. Nagyon-nagyon régen, még az őskorban, annyira tetszett ez a fiúnév, hogy elhatároztam, ha fiam lesz, akkor ez lesz a neve. Persze, másként alakult. Nem illett a vezetéknévhez. De azért ma már jobban tetszik az a két név, amit a gyerkőceim kaptak. Úgy kellett választani, hogy ne legyen túl hosszú, a vezetéknév kezdőbetűjével ne kezdődjön, ne legyen túl különleges, még se legyen nagyon egyszerű, mivel az apjuktól örökölt családnév is egyszerű. Azt hiszem, tökéletes lett a választásunk, választásom. … hátbaveregetés, büszke mosoly megejtve.

No, nem vagyok túl konzervatív úgy általában, de azért kissé fanyar mosollyal és felvont szemöldökkel figyelem, ahogy egyes emberek nevet választanak gyermeküknek. Nem a különleges nevek adása a probléma, hanem a külföldi nevek honosítása. Elég hülyén néz ki leírva egy némely. Lehet, hogy azért mert angolt nyelvet tanultam, és az eredetitől eltérő írás már furcsa számomra? Nem tudom. Mindenesetre különös. Annyi ‘magyar’ utónév van, ami közül leheten választani. Tele van velük egy egész könyv!

Itt jegyzem meg, hogy egyetlen kedvenc idegen nyelvű utónevem van: Gianluca. De semmi kincsért nem adnám az esetleg születendő harmadik fiamnak. (csak egyetlen esetben: ha az apja olasz nemzetiségű lenne) Elég hülyén nézne ki magyarul leírva: Dzsanluka.