Ami a blogot (meg egyéb internetes tevékenységet) illeti kicsit visszafogtam magamat. Más elfoglaltságok miatt. Mint pl. egy nagyobb takarítás a lakásban.

Az időjárás újra feledtébb vonzó, és el is gondolkoztam azon, hogy minden novemberben, decemberben ilyen borongós, nyálkás vagy csak én vagyok ennyire érzékeny ez éven.

Ma reggelt épp begurultam a biciklivel a munkahelyem ajtaja elé, mikor az aktuális gondolatsorom arra a pontra érkezett, hogy szeretek azon személyként élni, ami most vagyok ebben az életemben, és bár valamelyest megnyugató (lehet), hogy ez csak az egyik életem, mert ugye van és lesz is több, de hát akkor is! Az már nem ez az ember (lesz), hanem egy másik. Na, szóval szeretek magamként élni, és éppen ezért ezt a valakit (és a többit is) minden nap boldognak akarom látni. Ergo úgy érdemes ezt az életemet élni, hogy azt tudjam minden este mondani: hm, ez a nap is csodálatos volt, és elégedett vagyok az életemmel.

Sajog a szívem, mikor embereket látok megalkudni, kompromisszumot kötni a helyzetükkel, behódolni a körülményeknek, amelyeken tudnának változtatni, ha már magukat nem tudják.

Ha éppen elégedetlenkedem apróságokon, akkor eszembe jut az a férfi, aki kar és láb nélkül éli életét, és úgy igyekszik kihozni a helyzetéből a legjobbat.

Tényleg kár elpocsékolni egyetlen pillanatot, percet is arra, ami nem érdemes rá. Azért vagyunk, hogy boldogok legyünk és erre törekedjünk, nem másért.

(Ámen. 😀 )