Beengedtem magamat a gépek közé. Éppen a 4. vagy 5. kilométeremet róttam a futópadon, s bambultam az előttem nem messze levő üvegfalban tükröződő látványra, mikor eljutott a tudatomig … a látott kép. Egy pasi lábgépezett. A quadricepszeit erősítette.

Ekkor kezdtem magammal alkudozni: öt perccel hamarabb befejezem a futást, és lesz időm még lábgépezni. Anno az egyik kedvenc gyakorlatom volt.

Végül is nem csaltam le az öt percet, lefutottam a 60 percet, plusz levezetés, majd szépen besétáltam a gépek területére. Bár már régen edzettem kondigépeken és jó néhány újfajtával is találkoztam, de mindegyiket ismerősként köszöntöttem. A lábgépet is megtaláltam, ráültem és – atyám! – mennyei érzés volt, ahogy a combizmaim megfeszültek, mikor az alsó lábszárammal emeltem a súlyokat. Otthon voltam.

A három sorozat után megengedtem magamnak egy kis vádlizást is, aztán mentem lelazítani. Most csak ennyire volt időm, de tudom, … hamarosan az erőgépek, súlyok is – újra – be lesznek iktatva mint sport az életembe.

S nem, nem vagyok hülye, csak … ezt is szeretem csinálni.