Most hagyom, hogy magával ragadjon a kritikus, mindenbe bele szóló, mindenen fennakadó énem. Az utóbbi időben jókislányt játszottam, visszafogtam magamat, bár a múltkoriban megjegyezte valaki, hogy kritikus vagyok az írásaimban (nem az itteniekben, ezt a blogot nem olvassa tudomásom szerint). Na, akkor legalább itt is éljem ki magamat!

Szóval, nézegetem az iwiwet. Pl. az ismerősök frissen feltett fotóit. Ó, annyira lejön, kinek milyen lelki állapota van. Ha valaki szakít, akkor tuti “jól érzem magamat”, “szuperül megvagyok (nélküled is)” fotók kerülnek fel a profilba a régi, közös fotók helyett. Ez érthető, én is ezt csináltam. Aztán ott van a “bár az előző kapcsolatom kudarcba fulladt, lám, még is akadt egy új pasi/csaj, aki elvisel” fotósorozat. Emellett jól megfér a “világutazó”, az “imádom az állatokat”, “milyen bátor, menő csávó vagyok” és a “diva/szexi/istennő/vagány/romantikus csaj vagyok” fotók.

Néha rá-rákattintok valamelyik profilra. Kedvenceim az idézetek a magamról-rovatban. Szerintem 99 %-kuknak fogalma sincs, miről is szól az, amit oda bebigyesztett. Csak olyan jól hangzik. Mert, ha tudná, akkor nem írná ki.

A Hírfolyamot is mókás böngészni. Felettébb érdekes infokkal szolgál.

Na, a Facebook a másik! A hülye alkalmazások! Nem tudom, kinek milyen ismerősei vannak, de az enyéim egy része csak ezeket nyomja. Pedig baromság mindegyik. Néhányat én is kipróbáltam, és csak egyről-kettőről hagytam, hogy kimenjen a többiek elé, mert vagy viccesnek találtam, vagy olyan infot adtak rólam, amit egyébként is tudtam magamról, és ha valaki igazán ismer, annak nem újdonság.

Elgondolkodtam a blogíráson néhány napja. Már öt éve nyomom, saját domainnévvel és tárhellyel. Ma már egészen másként írok, ahogyan pár éve. Kevesebb magánéletet teregetek ki, kevésbé vagyok kritikus és igencsak megválogatom, mire fordítsam az energiámat írásban. Meglehet, hogy így kevésbé érdekes a blog, de, rájöttem, nem tudok kibújni a bőrömből. Az megtalál, akinek pont erre van szüksége, az kedvelni fogja az írásaimat, aki egy hullámhosszon van velem, és így tovább. … Nem sokan tudják, hogy létezek bloggerként is, és ha el is árulom, hogy van egy én-blogom, nem szívesen adom ki az url-jét. Mert aki akar, úgy is idetalál. Ugye?