Kimorfondíroztam magamban az lemúlt napoban, hogy azért születtem Ikrek jegyében, mert engem lánynak is és fiúnak is vártak. Ez az a jegy, mely leginkább embernek érzi magát, ergo se nőnek, se férfinak. (Régebben, mikor még e témában járatlan voltam, mindig azt mondtam, én ember vagyok először és csak aztán nő.) Ez az a jegy, melynek szülöttjében egyformán megtalálható a női és a férfi energia, szerintem, attól függetlenül, hogy férfinak vagy nőnek születik az illető.
Visszatérve a kezdethez: anyuból ered a kettősség. Ugyanis – elmondása szerint – ő kislányt szeretett volna, de fejébe vette, hogy apunak fiút kell szülnie. Lett a köztes megoldás (nem a hermafroditizmus!), hogy Ikrek jegyű lettem. (Itt jegyzem meg, hogy a nem várt gyerekek általában Mérleg napjegyűek vagy ascendensűek, vagy a Holdjuk abban található.) Nos, azért némi stresszem keletkezett emiatt az elvárás miatt, amit szerencsésen tegnap oldottunk. S most szólnék a leendő szülőknek! Akkora balgaságot ne kövessenek el, hogy elvárásokkal vannak, lesznek a gyerek nemét illetően, emiatt ne szarják el a gyerekük életét! Igenis lenyomatot hagy a gyerekben, és ez kihat a jövőjére!
S ha már elvárások! Az utóbbi időben szembesültem azzal, mennyire behatárolják az elvárások az életemet, kapcsolataimat, magamhoz való viszonyomat. Elvárom, hogy csinos, szép, jó alakú, kedves, a mindennapi életben helytálló nő legyek. Emellett jó társ, szexi szerető, ha éppen azt dobja a sors, hogy van pasim. És itt jön be a megfelelni vágyás! Mert mindazt, amit felsoroltam, leginkább azért találtam ki magamnak, mert meg akarok felelni … másoknak. Nemcsak magamnak! Példának felhozom a mellemet. Lánykoromban kellemes nagyságú melleim voltak. Mindig kisebbre vágytam, amolyan fiúsra. A két szülés után megkaptam. Viszont a formájukkal elégedetlen vagyok. Már műtéti helyrehozatalra is gondoltam. És rájöttem, hogy mindez azóta zavar, mióta fejembe vettem (a férfiak megjegyzései és a média nyomásának hatására), hogy a pasik a nagy mellekre buknak, és nekem szégyelnem kell, hogy olyan van, amilyen. Pedig én jól meglennék velük így is, ha nem érezném, hogy versenyben vagyok a tökéletes, nagy mellű nőkkel.
Tudom nagyon jól, hogy aki szeret, az engem szeret, nem a mellemet. És azt is, hogy nekem kell elfogadnom magamat tetőtől talpig, kívül-belül, és csak ezután számíthatok arra, amit igazán szeretnék: olyannak fogadjon el bárki is engem, amilyen vagyok. Ha ez meglesz, akkor sem valószínű, hogy fogok toplessezni a Balaton partján, de legalább a saját tükörképemre rá fogok tudni nézni minden negatív megjegyzés nélkül.
Ja, még olyan gondolatom is volt, hogy ma már az sem igaz, hogy ha pucéran vagyunk, akkor egyenlőek az emberek. Nem! Ma már a testüket is formálják az emberek elvárások és megfelelni vágyás miatt. Lásd a szilikon kebleket, szájakat, kitömött, leszívott popsikat, stb!