Kicsit szívfájdalom visszatérni a hétköznapokba. Még nem történt meg, hiszen holnappal kezdődik újra az, amit két hete abbahagytam.

Nosztalgia, szomorkás hangulat. Bár kis zökkenő akadt az elején, mégis jól zárult az elmúlt négy nap. Ezt leginkább magamnak – és neki – köszönhetem.

Péntek este hatalmas élmény ért. Fantasztikus táncot lejtettem egy német pasival. Aztán, hogy a tegnap estére is jusson bőven élmény, a magyar srácok is bizonyították, ők is tudnak táncolni. S őt végképp nem felejtem ki a sorból, mert bachatazni csak vele tudok úgy, hogy … na, szóval imádom. De ez az érzés kölcsönös, mert elmondta nekem. S ha jól belegondolok, jók vagyunk együtt, mikor táncolunk (meg egyébként is). Asszem, megtalálta zsák a foltját. De megégettük magunkat egymással oda-vissza, szóval… nincs folyt.köv. Marad a barátság és a közös táncok.

Egyébként meg akadt udvarlóm. Legalábbis szeretne udvarolni nekem. Szerintem, maradunk is a feltételes módnál. (Egy jóbarátom mondta a múltkoriban, hogy a nők a pasi kezét látva már tudják, hogy a Nagy Ő e az illető vagy sem. Hát, eszerint ez esetben csak nemmel felelhetek. És hogy igazat adjak a jóbarátnak, tényleg fontos számomra, hogy vonzónak találom-e a pasi kezét. És valóban megfigyelem, sőt még a lábujjait is, ha lehetséges.)

Nem mellesleg! Ajánlottam már a zenét, ami jelenleg meghallgatható a blogon? Ha nem, akkor most megteszem. K.rva jó!