Néhány mondat a futásról. Inkább tanács, illetve megfigyelés lenne. Csakis a hobbifutásról beszélek a következendőkben!

Először is: futócipő. Ha már rendszeres futásra adja valaki a fejét, akkor szánjon rá némi összeget egy normálisabb, gyakori futásra tervezetett cipőre. A Decathlonban nagyon szépen ki van írva, hogy egyik-másik cipőt milyen használatra tervezték. Az árból is ki lehet indulni. Ha olcsó, tíz ezer körüli, sportmárkás cipőről van szó, az tuti, hogy havi néhány alkalmas használatra gyártották. Húszon felül lehet kapni azokat, melyeket már szinte napi rendszerességgel lehet nyúzni.  Kompromisszum: legalább egy alacsonyabb áru futócipőt vegyen az, aki nem engedheti meg magának a drágábbat, de heti háromszor kíván futkorászni. Mellesleg, ha évi 12 hónapra leosztjuk a beruházott összeget, már nem tűnik oly soknak. Olvastam, hogy egy futócipő 500-700 futás (6-8 ezer km) után kell cserélni. És itt egy jó kis cikk a megfelelő cipő kiválasztásához! (Nem meglepő, hogy kb. ugyanazt írja, mint én most, pedig utólag kerestem rá.)

Másodszor: ha kezdő vagy és a futást mint fő sportot űzöd, akkor még kezdőként is szánj rá legalább egy félórát. És erőnlétednek megfelelően válaszd meg a futás sebességét, mennyiségét. Ha abszolút kezdő sportoló vagy, akkor sétával felváltva kocogj. Néhány kör kocogás, pár kör séta, majd megint kocogás. De tarts ki min. 30 percig.  Az idő haladtával csökken a sétára szánt idő és méter, és egyszer csak már kocogni, futni fog az alany. (Bár vannak olyanok, akiknek szüksége van a barátnős, haveros együttfutásra, ezt még kezdőként meg lehet csinálni. De később rá kell állni a saját tempóra.)

Ha csak a futásban kezdő az illető (ergo már sportolt valamit előtte rendszeresen), akkor is érdemes kocogással kezdeni. Már csak azért is, hogy a test hozzászokjon ehhez a mozgásformához, meg ugye fel is kell mérni, mennyit bír kezdetben a test és a szellem. (Én anno félóra futással kezdtem. Futással, jelzem. Aztán hamarosan ráálltam a negyven percre. Egy év után elértem az egy órát. Most szintén egy órát kocogok, de csak azért, mert a zsírégetés a célom. Ha vissza akarnék állni a nagyobb sebességű futásra, akkor azt fokozatosan kellene tennem. Szerintem kb.  4-5 alkalom után már végig tudnám futni az egy órát magasabb pulzusszámmal.)

Harmadszor: ha fogyni szeretnél, akkor csak kocogj. Eleinte – és még most is – pulzusmérő órát figyelve (jó, jelez külön az óra, ha meghaladom a beállított max. értéket) kocogtam (ki lehet számolni a megfelelő kalkulátorral, melyik az a zsírégető pulzus-zóna), ma már kitapasztaltam, hogy amíg csukott szájjal az orron át egyenletesen lélegezve (vagyis nem lihegek) trappolok, addig megfelelő a pulzusszámom.  Ha a kocogásnál gyorsabban futsz, az tuti az erőnlétedet javítja, és a szervezeted a gyorsan elérhető szénhidrátokat keríti elő és használja fel.  A kocogás alkalmával viszont a zsírszövetekben elraktározott zsírokat kezdi el bontani.

Azt is olvastam, hogy min. 30-40 perc folyamatos mozgás után kezd a test a tartalékokból ledolgozni. Tehát, ha valaki fogyni szeretne, akkor legyen szíves, szánja rá az idejét is.

Negyedszer: Ha már az időről van szó. Én időre futok. Most ennek híve vagyok. De csak azért, mert közben a pulzusszámomat is figyelem. Viszont fura látni, hogy valaki kijön a pályára, levágtázik x kört kb. 10 perc alatt, majd visszaül az autójába, vagy a kerékpárjára, vagy elsétál. Ez mind szép és jó, amennyiben csak kiegészítő sportnak vagyis bemelegítésnek, levezetésnek szánja a futást. Ha fő sportként kezelné, akkor adott a szarnak egy jó nagy pofont. Szerintem.

Na, szóval, ha kilóméterekben méri a futást, szerintem akkor is figyelnie kellene az időre. Mert így legalább mérheti a teljesítményét, és megismerheti saját magát és  képességét. Meg, úgy gondolom, legalább 30 perc sportolással érünk el valamit.

Ötödször: saját képességeink megismeréséhez ajánlom a pulzusmérő óra használatát. Ez egy nagyobb anyagi beruházást kíván, de aki megteheti, az vegyen. Tanulságos és hasznos.

Hatodszor: futóruházat. Bármiben lehet. Akár pucéron is, csak az kicsit feltűnő, ha társaságban teszi az ember. Viszont előnyös, ha erre tervezett ruciban futunk. (itt kell megjegyeznem, hogy nem igazán vagyok megelégedve a nike rövidszárú futónadrágommal. Míg a decatholonos térdnacin nem látszott, hogy bele vagyok izzadva – sőt az addidas fitness nadrágba is olvadtam (!!!) már bele, és minimális foltokat láthattam rajta – addig az említett, futásra gyártott nacin szépen kirajzolódik az izzadság a lábtőnél. Köszike! Mi lenne akkor, ha erőnléti futást csinálnék?!)

Nőknek szól: ha nagyobb a mellméret 70A-nál, elengedhetetlen a sportmelltartó. Ezen tényleg ne spóroljanak! Sokkal, de sokkal kényelmesebb és üdítőbb futni (sportolni) egy erre kiképzett melltartóban! A kismellűeknek is érdemes egy mellet jól megtartó felsőt használni.

Hetedszer: ha már ezt a sportot választja valaki, akkor előbb-utóbb megszereti. De eleinte érdemes magunkat agyilag trenírozni (különösen, ha hajlamosak vagyunk hamar abbahagyni dolgokat). A magam példájából indulok ki: az első pár héten, hónapban futás alatt és után lelkesen megjegyeztem magamban, hogy mennyire jó érzés futni, milyen jól érzem magamat utána. Meg hasonlók. Ezzel hangoltam a tudatomat és a testemet arra, hogy a futás hasznomra van és mennyire jó ez nekem.  Ma már örömmel kezdem el róni a köröket a pályán, és élvezem utána a kellemes fáradtságot.

Sokat segíthet egy mp3-lejátszó a kedvenc zenénkkel. Vagy ha fáradtabbnak, erőtlenebbnek érezzük magunkat, akkor aznapra válasszuk a könnyű kocogást annak ellenére, hogy egyébként vágtázni szoktunk.

Kezdőket elriasztható lehet az a tapasztalat, hogy kb. 5-15 perces futás után úgy érzik, hogy összes erejük elszállt, nem megy tovább. Na, itt kell vagy lassítani, vagy pár perc sétát beiktatni. Ha pedig eleve nagyon elszántak vagyunk, akkor tovább futni magunkban valami lelkesítő érzést előkerítve.

Lényeg, hogy találjunk egy számunkra megfelelő  (egészséges mértékű és célú) motivációt, mely a sport, ez esetben a futás mellett tart minket.