Egész délelőtt kis idegességből (vagy félelemből) eredő görcs üli meg a gyomrom. Pedig jól haladnak a dolgaim. Úgy tűnik. És mégis. Mint valami rossz előjel. Igyekszem nem annak venni.

Vannak olyan napok, helyzetek, amiket előre nem lehet kiszámítani. Ezek a dolgok úgy jönnek, hogy érezd: “Á, gyermekem! nehogy azt hidd, itt aztán minden simán megy!” Amolyan hátbaveregetősen adja elő. Én meg először igyekszem, mint a güzü, hogy helytálljak. Valamikor ez be is jön. És rendeződnek a dolgok. De valamikor csak az egyik sz-ből be a másikba. És hát, ugye, aki nem szokja a szántást, az bizony megviselődik egy kicsit.

No, most egy “B… m..!” hangzik el, és megkezdődik az erőgyűjtés a további sz-ből való kikecmergéshez. Már látom a szélét, csak aztán nehogy egy újabb adagot hajítson valaki a nyakamba….