Egy-két férfi kollégát nagyon izgat a magánéletem alakulása (én vagyok nekik a helyi szappanopera-sorozat, szerintem), így az egyikük elsőnek kiszúrta, hogy újra nincs pasim. Mert szerinte rosszkedvű vagyok.

Tény, hogy nem vihogok egyfolytában, viszont álmos vagyok, ami már tegnap elkezdődött és hiába aludtam a szokásos mennyiséget, nem tűnt elegendőnek.

S az is nyilvánvaló számomra, hogy most zajlik bennem a szakítás utáni “gyász”, a búcsúzás. Amolyan csendes, magamba fordulós módon. Ez egy természetes folyamat, mindegy ki szakított kivel és miért. A szépet és a jót mindig fájó elhagyni. A többivel (vélt vagy valós sérelmekkel) meg felesleges foglalkozni. A tanulnivalót pedig igyekszem leszűrni.

Nem mellesleg pedig hálát adok azon (Ikrek-jegyre jellemző) tulajdonságomért, hogy – többnyire – feledni és lezárni tudom a múltat, és az exekhez – egy idő után – úgy tudok közeledni, mintha mindig is csak barátok lettünk volna.