Álmomban, amit az óra csörgés előtt pár perccel sikerült összehoznom, virágot kaptam. Tőle és két olyan kolléganőmtől, akikkel nem igazán vagyok egy hullámhosszon. Meglepődtem, és nagyon jól esett.

Jó volt tegnap este futni (mikor nem jó?!). Már az 54 percet húztam, mikor  egy távozó társaság egyik tagja megkérdeztem, hanyadik körömet futom. Mondtam, fogalmam sincs, illetve 53 perce futok. Pakoltam tovább a lábaimat, így csak foszlányok jutottak el hozzám abból, amit a társának mondott a pasi, ergo kitárgyalta vele, hogy figyelte, milyen régen taposom a salakot.

A futásomat egyébként úgy jellemezném, hogy lassított futás. Nem kocogás. Meglehet, hogy nincs különbség, de én így érzem: futok, csak lekorlátozva a sebességemet.

A múlt estéhez tartozik az is,  hogy becsöngetett egy hajléktalan és enni kért. Mivel maradt még hat szelet kenyerem, így megkentem vajjal (kért valamit a szeletek közé), és a három vajas szendvicset odaadtam neki. Jó üzlet volt, legalább nem romolt rám, mert tudvalevő, nem eszem – magamtól – kenyeret (péksüteményt igen, reggelenként).

A tegnapi nap további pozitívumai, hogy beszéltem telón a tesómmal, meg este elalvás előtt Vele is. Fura, még alig vagyunk együtt, és már meg kellett “neveznem” Őt. Legelső alkalommal, mikor beszéltem Róla, a páromnak tituláltam. Olyan természetesen jött ki a számon, hogy magam is meglepődtem. Na, azóta a barátomnak hívom.