Azt hiszem, ez a 22-es csapdája. Vágyom az érzelmekre (ez esetben a szerelemre), és meg vagyok rettenve, hogy az a nyugalmas érzelmi életem (kiegyensúlyozott, zavartalan, békés) fenekestül fel lesz forgatva. Hogy nemcsak a rózsaszín, puha felhőcske lesz, hanem jönnek vele egyéb érzések is, amelyek a pasimentes időszakban messze elkerülnek.
Beszélgetünk. Hol így (neten), hol úgy (telefon). És meglep, mennyire összhang van köztünk. Régen éreztem hasonlóan, és már egy ideje igényeltem… Aztán szép lassan kiderül, miben van még összhang köztünk.
Amikor már egy jó ideje együtt voltunk, és nyilvánvalóvá vált, hogy együtt is fogunk maradni, emlékszem, a párom anyukája ezt mondta:”Jányom (kunhegyesi – megj.), te újabban egészen kifordultál magadból!” – Azóta is gyakran mondogatom neki, te, Vanika, teljesen kifordultál magadból, jókat is nevetünk – de… Van az oroszoknak egy olyan szólásuk, hogy “prijatniji”. Nagyjából azt jelenti, mint a comme il faut. Azaz: úgy, ahogy kell, semmi megrázó, rendkívüli, kellemes langymeleg… Hát ennek a szenvedélyes szerelemmel vége. “Szenvedélyes”, írom, azaz testet-lelket átjáró, bizsergető-kínzó-nyugtalanító, fájóan szép… Tény és való, az elmúlt kilenc hónapban megéltük a gyönyört és a poklok kínját egyaránt. Mint ahogy meg fogod te is élni, kedves lissza! Szenvedni fogsz. De mindenkor érezni fogod: a szíved él.
Ez annyira “elkerülhetetlen végzetnek” hangzik. De egy gondolatoddal egyetértek: “De mindenkor érezni fogod: a szíved él.”
Néhány éve nagyon szerelmes voltam. Akkor tényleg a mennyben jártam, majd eljött az az idő is, amikor egyszerre éltem meg a mennyt és a poklot. És akkor igazán élt a szívem.
Nem tudom, lehetek-e még, leszek-e még annyira szerelmes, mint akkor…