Újra terítékre került a függőségi viszony. Márminthogy még kicsinykét függök bizonyos személyek reakcióitól. Történetesen szülői és pasi téma. Pedig nincs nagyobb vágyam, hogy függetlenítsem magam tőlük. Értem ez alatt azt, hogy az érzéseimet, gondolataimat magam szabjam meg, és ne az, ahogyan ők viselkednek, reagálnak dolgokra.
Élvezem, hogy felnőtt vagyok. Azt, hogy magam alakítom az életemet olyanná, amilyennek nekem tetszik. És ehhez az érzéshez alakítom a többit is.
Szakítottam. Sem pánik, sem hisztéria, sem depi. Még azt sem tudom, tényleg nem fáj annyira, vagy hárítom… Nem bírtam tovább a “kétlakiságot”: este-éjszaka vele, aztán reggel hatkor haza a két sráchoz reggelit, tízórait készíteni, napközben suli, aztán a délutánból pár óra a fiúkkal, majd vissza hozzá… A fiúk hallani sem akartak az összeköltözésről, hogy egy kis szobában nyomorogjanak ketten, ráadásul kamasz fia a szomszéd szobában hangosan bömbölteti naphosszat a zenét. Hazaköltöztem hát. Ismét szakítottam. Elszakadtam. Szakadok. El…
Ajánlok egy írást:
http://avonzastorvenye.hu/ut_a_gyasztol_az_oromig.php