No, ma reggel megint egy bölcsességre akadtam. Legalábbis számomra az. A még magányos kis sziget-lakó bejegyzését olvasva rájöttem, milyen igaza van, mikor ezt írja (már nem először, tegyem hozzá): “egy nappal közelebb került megint a boldogság…”. Azt hiszem, hogy ezentúl én is így fogom nézni az életem napjait az elkövetkezendő pár hónapban. Nem akarom siettetni az időt, mert azt egyszer megfogadtam (ez a sok “megfogadom”), hogy nem fogom tenni. Minden egyes napot meg kell élni. Már amennyire ez lehetséges ezen a szinten, ahol vagyok. Szóval, a cél előttem van, és már csak odáig kell eljutni vlhogy. Nem írom azt, hogy bárhogyan, de azért a kereteken belül rábízom magam a sorsra.