“Nehéz kivárni, amíg a dolgok megérnek. Belül már sejtjük, kik vagyunk – de kívül még nem tudjuk megvalósítani. Belül már tudjuk, mit akarunk – kívül még nem történik semmi! Ebben a várakozásban érik az ember – s érlelődnek üdvös tervei is. Legnagyobb veszély: a türelmetlenség. Az, ‘aki még nem nőtt fel’, a korlátokat börtönnek tartja. Az Igaz Ember tudja, hogy minden lelki érték és üdvös esemény korlátok között érlelődik! Ha valami még nem megy, nem feszül újra s újra neki, mert tudja, hogy nincs még itt az ideje. Sem ő, sem a körülmények nem értek meg rá. …
Ne zavarjon, hogy környezeted nem ért meg, hogy akadályokat állít eléd. S azt, aki akadályoz, ne gyűlöld – lehet, hogy akaratlanul is miattad teszi! Lásd mindenben s mindenkiben a sors eszközét!” (Müller Péter: Jóskönyv, Ji King, 26. jel – Gondolatok)
A legutolsó jóslásom alkalmával (nem magamra vonatkozóan tettem fel a kérdést, bár lehet, hogy a ‘segítők’ úgy gondolták, rám is vonatkoztatják a jóslatot, így ezért jött ki ez a jel) a kapott jelhez ezeket a gondolatokat fűzte a könyv írója. Nagyon találó.
Valahogy most ezt a helyzetet tapasztalom magam körül. Tudom, hogy mit szeretnék, de még nem érzem, hogy lépnem kellene valamerre is. A türelmem, azt hiszem, meg is van hozzá.
Az idézet utolsó bekezdése, azt hiszem, nagyon is elgondolkoztató és figyelemreméltó gondolatokat tartalmaz. Képes vagyok-e felismerni, hogy az engem ‘akadályozó’ emberek miben vannak a segítségemre? … és képes vagyok-e elfogadni, hogy most nekik ez a feladatuk? Képes vagyok-e elfogadni, hogy az irántuk táplált negatív érzéseim nem igazak, csak a kialakult helyzet gerjeszti bennem őket?
Tegnap beszélgettem egy ismerősömmel. Meglepetésemre azt mondta, hogy az már nagy tett és előrelépés volt tőlem, hogy felismertem és felvállaltam a házasságom csődjét és hazugságait. Sok ember ezt nem meri megtenni, inkább leéli az életét úgy téve, mintha minden rendben lenne. Valahogy ráérzett arra a gondolatomra, ami bennem is felmerült a “sok emberrel” kapcsolatban. Ó, nem magamat akarom fényezni, csak a helyzetet, a srácban felmerült hasonló gondolatot akarom megjeleníteni.
Hogy tovább folytassam a gondolatmenetet, vannak olyanok is, akik ugyan felismerik a házasságuk lehetetlenségét, talán még igyekeznek is javítani vlmit rajta – ami ugye, vagy sikerül, vagy nem -, de inkább élik az életüket abban a reménytelen helyzetben, és szenvednek. Vagy nem szenvednek, csak sikeres túlélő gyakorlatot folytatnak 🙂 azt képzelve, hogy javukra válik mind az, amit nap mint nap tapasztalnak. Lehet, hogy igazuk is van. Az ő szemszögükből mindenképpen. Ítéletet nem akarok és nem is mondhatok felettük, hiszen felettem sem teheti ezt senki. … Csak jön belőlem a sok maszlag. 🙂
Konklúzió? Következtetés? Azt mindenki úgyis magában levonja, nekem teljesen felesleges itt hozzá tenni az általam leszűrteket. Gondolom, mindenki sejti, mi lehet az.