A múlt este megállapítottam, hogy tudok barátként tekinteni az exre*. Már tudom úgy kezelni a kettőnk kapcsolatát, mint egy leendő barátságot. És ennek nagyon örülök.
Egyébként meg muszáj, hogy legyen oka annak, ha boldog és vidám vagyok?! De ezt már kérdeztem korábban. Meg különben is egy költői kérdés, hiszen a válasz már régen megvan: nem kell ok, elég, ha boldog vagyok.
* Exnek nevezem azt a volt pasimat, akivel tavaly nyárig voltunk együtt. Bár volt már azóta egy férfi az életemben, de valamiért ő már nem jelent semmit. Nem sok nyomot hagyott a lelkemben.
Nekem nem megy – egyelőre?… Pedig, isten látja a lelkemet, igyekszem, de az elmúlt bő másfél év és a Válás után c. könyv elolvasása sem segített… Talán. Majd. Egyszer. Ki tudja… – A főzésre visszatérve: sóba sült csirkét készítek ma ebédre, körettel, levessel, szóval igazi hagyományos vasárnapi ebédnek is elmegy!:) Még egy kis honfizás és porszívózás is belefért!… Na, meg leszek dicsérve?:)…
Egyelőre nem megy. 🙂 – Az általad említett könyvet nem ismerem.
Egy kérdés: Ha azt mondja Neked valaki, hogy ne gondolj a majmokra, akkor mire fogsz gondolni?
Egyébként nem kell minden exszel barátságban lenni. A volt férjemmel sem vagyok. Az intelligens hangvétel megvan, de a három lépés távolság is. Nem erőltetem a nagy barátkozást, mert nem is vágyom rá. Nincs miért részemről. Ha nem lenne a két összekötő kapocs, a két gyermekem, már régen elfeledtem volna. Mert a mi kettőnk ideje már rég lejárt.
Ebéd: Hm, biztosan finom lehet. Szóval, dicséret!!! 🙂