Nagyszerűen telt a vasárnap is. A nagy család kicuccolt a természetbe, majd szalonnát sütött egy hatalmas “tábor”tűznél.

Miután megtöltöttük a bendőnket, feltrappoltunk a hegyre. Volt egy elágazás, ahol én a másik hegyormot választottam – egyedül. Nem bántam meg. Bár nem merészkedtem fel a tetejére (tartottam attól, hogy nem tudok lejönni), de középtájig eljutottam, ahol már gyönyörű volt a kilátás. És szemből sütött a nap is! Napoztam, gyönyörködtem és élveztem a csendet, egyedüllétet. Ugyan hallottam, hogy a szikla másik oldalán mászók vannak, de nem zavartuk egymást, asszem.

Elképzeltem, vajon hogyan érezném magamat, ha bevállalnék egy olyan kirándulást, amikor csak én vagyok és a természet. Egy biztos, nem a magánytól félek. Igaz, megbiztattak, hogy a természetben kevesebb a veszély, mint a városban, de még edzenem kell a biztonságtudatomat e téren. Az El Camino-tól is csak ez tart vissza.

Mindenesetre álmom, hogy kipróbáljam magamat egy egyszemélyes “túlélő” túrán.