Úgy látszik, újfent az anyaságom, az életmódom került terítékre családi szinten. Kb. 10 percig úgy éreztem magamat, hogy senki sem szeret, meg üldöz az egész világ és nincs, aki megvédjen, meg vajon tényleg igazam van-e.

Aztán mindez elmúlt, és tudom, hogy bár követek el hibákat, de ugyanúgy csinálnék mindent, mint eddig, és fejlődök a magam ritmusában, sebességével. Vannak dolgok, amit nem lehet siettetni.

S van az is, hogy soha nem tudhatod, mivel cseszed el a gyereked bizalmát, és azt sem, hogy mivel szerzed vissza. Azt hiszem, az őszinteség a legfontosabb, és az, hogy ő érezze, bízol benne még akkor is, ha nem igazán helyeseled a döntéseit. Legalábbis a nagyobbik és köztem ez működött ma délután.

Elfogadás, elfogadás, elfogadás!

Azt vallom, hogy csak a saját bőrünkön tapasztaltakkal lehet tanulni. És persze nyitott szemmel létezni, ergo, meglássam a tanulnivalókat.

Követek el hibákat, mert ember vagyok. De tudom, hogy a tökéletesre törekszem.

A ma délután újabb észlelése: csak akkor segíts valakinek, ha kéri.